Utazom saját koponyámban, saját koponyám körül, utazom a múltamban, emlékeimben, keresek, kotorászok, fájok, elmerülök a fájdalmas éveimben és győztesen mutatok fel egy-egy értékes ékszer-darabot, amit belőle hoztam össze.
Mellém állt a múlt, fogja a kezem, és gyógyítjuk egymást. Én gyógyítom magam, oldom a múlt sérelmeit és fájdalmait, ő meg fogja a kezem, és vezet. Darabról darabra, emlékről emlékre, könnycseppről könycseppre, mosolyról mosolyra. Lassan, figyelmesen, lábujjhegyen, mintha gyémántokon lépkednénk. Életem gyémántjai, mestereim, a fájdalmak!
Vigyáz rám, vigyáz a kinyílt lelkemre, tudja, hogy sérülékenyebb vagyok, mint általában, tudja, hogy másodpercek alatt könnyekbe borulok, de ugyanígy mosolygok is már. Figyelek rá, mert éppen kivezet a sötétből!
Micsoda folyamat, micsoda fájdalmas folyamat rehabilitálni múltunkat, és mindenkit, aki annak részese volt valahogyan...
Legyetek türelmesek velem, én most ebben sétálok, és közbe alkotom újjá, elviselhetővé, értelmezhetővé - ebből születnek a Fairytale ékszereim, mesék önmagamról, az életemről, múltamról.
Sétáljatok velem, ha van kedvetek, nem fogtok unatkozni!
Bár nem ígérem, hogy mindig vidám lesz és önfeledt az utazás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése